Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Panna 183 cm magas, a kos csillagjegyében született. Kedvenc étele a rántott sajt, kedvenc itala pedig a víz. Szereti Lana Del Rey számait, kedvenc parfümje pedig a Giorgo Armani.
Édesanyja nevezte be a szépségmustrára. Panna örült a lehetőségnek, szeretné ebben a helyzetben is kipróbálni magát. Az NB I-es női kézilabda-bajnokságban szereplő Kozármisleny csapatának játékosa emellett kézilabda szakedzőnek és óvónőnek tanul. Hobbija szerencsére a munkája is, hiszen a kézilabda együttesben rendszeresen teljesítenie kell. Odafigyel az alakjára, de szerette volna kipróbálni magát a fényképezőgép optikája előtt is.
Szabó Panna
22 Nemesnép
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Görög Petra
25
Mezőfalva
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Homály Henrietta
20
Lenti
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Ányos Leila
18
Sümeg
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Simon Petra
19
Sárbogárd
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Futó Anett
22
Várpalota
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Schneider Kata
19
Lovasberény
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Varga Dorina
24
Felcsút
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Gáfor Vivien
31
Bicske
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Vicz Lara
18
Bicske
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Korábbi versenyek