Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Neichl Viktória Anna

Semjénháza, 31 éves

Viktória Anna 175 cm magas, a bika csillagjegyében született. Kedvenc étele a húsleves, itala pedig a kóla. Szereti Zámbó Jimmy zenéjét, kedvenc parfümje a Chanel.

Fodrászként és fényképészként végeztem, Londonban éltem négy évet ott indultam már modellversenyen. Elvégeztem a nevelőszülői tanfolyamot férjemmel, hogy majd nehéz sorsú gyerekeken segítsünk, de van három saját gyermekem is. Sokáig a fővárosban éltünk, egy éve költöztünk Zala vármegyébe. Azért jelentkeztem, mert szeretném ha más édesanya is ki merne lépni a komfortzónából és nem azzal kell foglalkozna ki mit szól hozzá, hanem magabiztosan az álmait követné.

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat