Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Tóth Evelin

Murakeresztúr, 27 éves

Evelin 163 centiméter magas, a halak csillagjegyében született. Kedvenc étele a bolognai spagetti, kedvenc itala a limonádé. Szabadidejében szívesen hallgat Halsey-t, kedvenc parfümje a Paco Rabanne.

– Közel 5 éve dolgozom a szépségiparban, mint kozmetikus vállalkozó. A szakmám mellett tisztában vagyok azzal, hogy mennyit számít a jó megjelenés, az ápolt külső. Azért jelentkeztem a versenyre, mert mindig is érdekelt a divat, a szépségipar és a fotózás. Olykor fotózásokra is eljárok, ami mindig feltölt energiával. Örülök ezeknek a lehetőségeknek, hiszen ilyenkor egy kicsit kiléphetek a komfortzónámból, magabiztosabb leszek és az önbizalmamnak is használ a szereplés.

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat