Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Izabella 172 cm magas a mérleg csillagjegyében született, kedvenc étele töltött káposzta, míg kedvenc itala az almalé. Szívesen hallgatja a 30Y számait, kedvenc parfümje a Zara.
– A Tündérszépek 2024-es szépségversenyre édesanyám nevezett be. Nagyon jólesik, hogy ennyire elkötelezett és érzi bennem a lehetőséget, hiszen a modellkedés jó ugródeszka lehet a szépségipar felé vezető úton. Az egyik legnagyobb álmom, hogy egyszer egy kifutón vonuljak végig és a családom büszke legyen rám. Jelenleg a zalaegerszegi Báthory-technikumban divattervezőnek tanulok, követem a trendeket.
Kovács Izabella
18 Zalaegerszeg
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Futó Anett
22
Várpalota
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Ányos Leila
18
Sümeg
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Vicz Lara
18
Bicske
Görög Petra
25
Mezőfalva
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Schneider Kata
19
Lovasberény
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Homály Henrietta
20
Lenti
Szabó Panna
22
Nemesnép
Simon Petra
19
Sárbogárd
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Varga Dorina
24
Felcsút
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Gáfor Vivien
31
Bicske
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Korábbi versenyek