Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Fanni 180 cm magas, csillagjegye vízöntő. Kedvenc étele a császármorzsa, kedvenc itala pedig az almalé. Szabadidejében szívesen hallgat T. Danny-t, kedvenc parfümje a Signorina.
– A saját szalonomban kozmetikusként dolgozom immár negyedik éve. Rajongok a szakmámért, bár ez is a szépségipar egy része, ám mindig is érdekelt a szépségversenyek titokzatos világa. Most gyűjtöttem elég bátorságot ahhoz, hogy elinduljak. A Tündérszépek üzenete fogott meg, hiszen a természetes kisugárzású hölgyeket keresik. Úgy érzem egy jó kihívás és lehetőség számomra, hogy megmutassam a pozitív kisugárzásomat.
Fürge Fanni
27 Nagykanizsa
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Schneider Kata
19
Lovasberény
Görög Petra
25
Mezőfalva
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Homály Henrietta
20
Lenti
Simon Petra
19
Sárbogárd
Gáfor Vivien
31
Bicske
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Vicz Lara
18
Bicske
Ányos Leila
18
Sümeg
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Futó Anett
22
Várpalota
Varga Dorina
24
Felcsút
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Szabó Panna
22
Nemesnép
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Korábbi versenyek