Tündérszépek – 2021
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
Fanni jelenleg a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban tanul. Hamarosan érettségizik, de még nem döntötte el hova is tanulna tovább. Négy éve spanyolul tanul, nagyon szereti a nyelveket. Jó alakját a 8 évnyi társastáncnak köszönheti, mozgását pedig a fél év hipp-hopp tánc tanulásnak. Nem meglepő módon hobbija is a tánc, de emellett szeret fotózni is. Hat évig citerázott, így elmondhatjuk, hogy bizony a zenéhez is ért. Gyerekkori nagy álma, hogy egyszer modell lesz, és szépségverseny indul. Ez utóbbi vágyát már teljesítettük is!
Fanni 17 éves, Szentgáloskérről érkezett versenyünkre. 163 cm magas, halak csillagjegyben született. Legjobban a cigánypecsenyét kedveli, melyet narancsos cappyvel öblít le. Kedvenc zenéje Betty J, Natti Natasha – Sin Pijama című száma, míg kedvenc parfümje S. Oliver.
Fanni nem vesz részt a megyei fordulóban.