Tündérszépek – 2021
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
Piukovits Panna vagyok, 17 éves, Baján élek. Amióta az eszemet tudom, a zene, a ritmus, tánc valamilyen formában mindig jelen volt az életemben. Középiskolát is ennek alapján választottam: jelenleg táncművészeti képzésen tanulok, 12. évfolyamos vagyok. Szeretem a fotózást, különösen, ha az objektív rám fókuszál. A pandémia sok tekintetben átírta mindannyiunk életét. Nekem leginkább a családi, baráti együttlétek, a közös ünnepek és az utazások hiányoznak. Ez a verseny számomra jó alkalom, hogy kitekinthessek a hétköznapok jelenlegi korlátai közül, egy kicsit kárpótoljam az elmaradt szalagavatót és a bál élményeit, illetve nem utolsósorban lehetőséget ad a nőiesség megélésére is.
Panna 172 centiméter magas. Csillagjegye: halak. Kedvenc étele a bajai halászlé és szívesen fogyaszt narancslevet. Mindenféle zenét meghallgat, de mostanában retró-, latin- és a popzenéket hallgat legszívesebben. Szereti a friss tavaszi virágillatot.