Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Fazekas Vivien
20, Vésztő

– Pincérként végeztem, de meg szeretném szerezni az érettségit is. Hét évig versenyszerűen társastáncoltam – árulta el a vésztői Fazekas Vivien. – Azért jelentkeztem, mert már kiskorom óta érdekelnek a szépségiparral foglalkozó versenyek.

 

Vivien 156 cm magas és a Rák jegyében született. Kedvenc étele a tejszínes csirkemell, kedvenc itala pedig a kóla. Romeo Santos dalait kedveli, és általában az Armani Si parfümöt fújja magára.

Tündérszépek – 2021