Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.
Vadász Laura
Nagykanizsa, 26 éves
5,42 pont
Laura 175 cm, a nyilas csillagjegyében született, kedvenc étele a lasagne, itala a narancslé. Szívesen hallgatja Dzsúdló zenéjét, kedvenc parfümje pedig a Paco Rabanne.
Nagykanizsán, az Ady utcában az 1-es számú posta ügyfélszolgálati ügyintézőjeként dolgozik immár öt éve. Szerencsére változatosak a napjai, sok emberrel találkozik, ha az ablakban szolgál ki. Korábban fotózták már stúdióban, kedveli a pózolásokat, olyankor nagyon elemében van. A Tündérszépek versenyben eddig a természetes szépségnek adtak teret, az számított, kinek van tündéri kisugárzása. Reméli ez az idén is így lesz.