Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval kezdődött. Ide maximum ötvenen juthattak be a szakmai zsűri döntése nyomán. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Hencsei Amanda Evelin

Dunaújváros, 32 éves

4,61 pont

Amanda jelenleg bolti eladókén dolgozik, tanulmányait pedig idősgondozás terén végezte. Szereti a fotózást, hobbi szinten részt is szokott venni fotózásokon.

Szeret kirándulni és utazni, új helyeket felfedezni.  Úgy vallja élvezni kell az életet, amennyire csak lehet, és kipróbálni olyan dolgokat, amire vágyunk és persze megengedhetjük magunknak. Kislány kora óta modell szeretett volna lenni, évek óta szemezett a Tündérszépekkel is, ám úgy érezte ebben az évben jött el a most vagy soha pillanat.

Amanda 167 cm magas és a skorpió csillagjegyében született. Kedvenc étele a paprikáskrumpli és a palacsinta, kedcenc itala pedig a cola. Sok zenei műfajt hallgat, de kedvence a mulatós. Kedvenc parümje pedig a Playboy. 

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Hencsei Amanda Evelin köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Hencsei Amanda Evelin nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Hencsei Amanda Evelin köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Hencsei Amanda Evelin nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat