Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
– Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulok vendéglátó rendezvényszervezést. Mellette három éve dolgozom egy áruházban, ahol szeretnék feljebb törni a meglévő tapasztalataimmal, és akár egy vezetői pozíciót megpályázni. Hobbi szinten hetente háromszor futok, valamint énekelek a saját zenekaromban. Érdekesség, habár senki nem hiszi el, de természetes szőke a hajszínem. A komfortzónámból való kilpés miatt jelentkeztem a versenyre, és hogy megmutassam másoknak is, hogy merjenek önmaguk, lenni és szeressék önmagukat.
A 22 éves Szárneczky Fanni 164 cm magas, és a Nyilas csillagjegyében született. Kedvenc ételei az olasz konyhához köthetőek, kedvenc itala pedig a gin tonic. Zenei téren midenn műfaj közel áll a szívéhez, ha pedig parfümtől van szó a Hugo Boss Alive illata varázsolja el.